1. Fejezet 3. Rész

1. Fejezet 3. Rész 

 Megtudhatjuk Laura képességeit, illetve Pete titkára is fény derül. Belefutunk a prológus történéseibe.

Álmosan felültem az ágyamban. Hét óra két perc. Mivel az ágyam melletti matracon Oliviának hűlt helyét láttam, kikászálódtam az ágyból, és Petra szobája felé indultam, akinek szintén csak az üres ágyát vettem észre magam előtt.Furcsállva ezt a helyzetet, kissé sietős tempóban megérkeztem a földszintre,és a konyha felé vettem az irányt, az asztalon semmit nem talátam, a hűtő ajtaján sem volt semmi. Gondolok itt valami cetlire, vagy papírra, amire esetleg rá írták volna, hova a fenébe tűntek. Kezdtem ideges lenni, az előérzeteim pedig egyre erősebben kezdek motoszkálni a fejemben. Idegesen bevettem pár pirulát azok közül, amelyeket Dr.Probins írt fel nekem, majd felöltöztem, és reggeli nélkül a doktorom rendelője felé vettem az irányt. Nem sokkal később már a váróterem egyik kénylemes vörös foteljében ültem, pont a rendelővel szemben. Éppen volt nála egy kezeltje, adta át az információt a titkárnő, Zoe, így türelmesen vártam a soromra.Nem is kellett olyan hosszú ideig lekötnöm magam, hiszen pár perc múlva nyílt is az ajtó, és egy ismerős arc bukkant fel velem szemben.

- Szia! - köszönt rám a helyzethez képest vidáman a tegnap este megismert basszus gitáros, Pete.

- Szia! - mosolyogtam vissza. - Hát Te? - érdeklődtem kíváncsian. Nem is tudtam elképzelni, mit keres Ő itt, egy magán pszihiáternél.

- Ó, csak vizsgálat. - felete zavartan. - Te is?

- Valami olyasmi. - nevettem fel.

- Hát, akkor ma este találkozunk. - mondta, majd kedvesen elköszönt.

 Beléptem a váróterem ajtaján, ahol  Probins Úr az asztala mögött Pete iratait szedegette össze.

- Megnézhetem azokat? - mutattam az össze rendezgetett papírokra.

- Sajnálom Laura, ez nem rád tartozik. - mosolygott rám szerényen.

-  De ismerem, rám is tartozik! - füllentettem egy aprót.

- Attól hogy még találkoztatok egy koncert után, a helyedben nem jelenteném ki ezt olyan biztosan. - nézett a szemembe.

Teljesen ledöbbentem. A doki nem úgy nézett ki, mint aki tegnap szétcsapta volna magát egy rock koncerten, szerintem nem is ismeri a másik három srácot.

- Doki, maga ezt honnan tudja? - nevettem kissé idegesen.

- Elősször is Dr. Probins, tudod hogy nem szeretem a Doki megnevezést. - szólt rám szigorúan.

- Nem halottam a választ. - Kezdtem egyre kíváncsibb, és dühösöbb lenni.

- Mesélt rólad. - bökte ki a választ a velem szemben ülő férfi.

- Mi? Komolyan? Miket? Mit? - kérdezősködtem rögtön.

- Most azért jöttél, hogy ki kérdezz egy másik páciensemről? - vont kérdőre.

- Nem, bocsánat. - mondtam.

- Szóval? Milyenek a gyógyszerek? Észre vettél valamilyen pozitív hatást?

- Egyáltalán nem. A megérzéseim erősödtek. - válaszoltam panaszosan.

- Hm. - gondolkozott el egy pontra nézve Dr. Probins. - Azthiszem felírok néhány erősebb gyógyszert. - Majd megfordult, és a gyógyszeres szekrényébe matatott.

Kapva az alkalmon gyorsan az asztalhoz léptem, és elolvastam Pete papírjait.

"Pete Wentz, 35 éves, drofüggő, paranoiás, és több, más súlyos fóbiával küzdő páciens..." 

Gyorsan visszatettem a lapot, mielőtt a Doki bármit is láthatott volna. Visszafordult hozzám, és letett elém két gyógyszerrel teli dobozt. Elmondta mikor és mihez kellenek, de rá sem tudtam figyelni. Elterelték a gondolataimat a frissen megtudott információk. Pete tényleg ennyire nagy bajban lenne? Vagy csak hülyeség az egész? Ki sem néztem volna belőle, hogy valaha is nyúlt volna drogokhoz. Egy kedves életvidám srácot néztem ki belőle.

- Ennyi lenne. - fejezte be mondandójának végére érve.

- Köszönöm szépen, Dr. Probins. - Felkaptam a táskám, és elindultam haza.

Be érve a házba Petra azonnal felugrott.

- Hát Te meg hol a francba voltál? - Itt kerestelek! Nem igaz, hogy egy rohadt sms-t nem tudsz hagyni nekem! - ordibálta le a fejem.

- Petra, állj már le! - Nem én voltam az, aki már reggel hétkor itt sem volt, és Te voltál az, aki nem hagyott egy rohadt sms-t, szóval fejezd be most azonnal! - kiabáltam rá, majd felcibáltam a táskám magammal együtt az emeletre, és bevágtam magam mögött az ajtót.

A nap további részében Pete élete után kutakodtam, ami elég szánalmas, és gyerekes lehetett tőlem, hiszen nincs semmi közünk egymáshoz. Bár azért kíváncsi lettem volna, mit mondott rólam a Dokinak. Petrával egy szót sem váltottam, majd ahogy hallottam, este nyolc kilenc körül elhagyta a házat. Megvallva kicsikét örültem, így egyedül lehettem néhány órára, amire már igazán szükségem volt. 

Éjfélkor még mindig hol a telefonomat, hol pedig a laptopomat nyomkodtam, majd érkezett egy telefonhívás. Furcsállva a számomra ismeretlen számot, felvettem.

- Haló? - szóltam bele bátortalanul.

- Nem láttalak a nézők között. - szólt bele szomorúan...Pete.

- Mert nem voltam ott. - válaszoltam.

- Vicces vagy. Ja, nem. - röhögött. - Miért nem jöttél?

- Nem sok kedvem volt elmenni bulizni, ne haragudj.

- Esetleg máshova sem lenne?

- Ezt most vegyem egy meghívásnak? - nevettem.

- Ahogy akarod. - vigyorgott Ő is. 

- Figyelj, itt ülök egyedül egy nagy házban, 17 évesen, összvesztem a legjobb barátnőmmel...miért is ne?

Nevetett. 

- Akkor legyen mondjuk a Greeson Street?

- Tökéletes. - mondtam, majd leraktuk a telefont.

Nem is gondoltam mire készülök. Már óra szerint hétfő van, és én éppen egy találkára készülök egy nekem alig ismert sráccal. Fura hogy egy ilyen dologba belementem, de hát miért is ne.

Fevettem egy fekete farmert egy kék pólót, és egy szürke nike cipőt, majd elindultam a megbeszélt helyre. Hamar meg is érkeztem, majd leültem egy padra, de nem sokáig kellett várakoznom, Ő is gyorsan meg érkezett. Köszöntünk egymásnak, majd rögtön belekezdtünk a beszélgetésbe. Pete egyre furábban, és furábban viselkedett. Olyan intim, ciki, vagy megalázó dolgokat árult el magáról, amit normális ember nem tenne meg. Aztán beugrott.

- Pete, ugye Te nem szívtál semmit? - kérdeztem, bár már tudtam a választ, ahogyan rám nézett. Szeme fáradt, vörös, és lomha volt.

- Miért, talán félsz? - röhögött kajánul.

- Hát, Te teljesen hülye vagy. - majd azzal a lendülettel, ahogy ezt kimondtam, pofon vágtam.

Mintha abban a pillanatban ki józanodott volna, szemébe újra visszatért az éberség, arcán megbánás látszott.

Hátat fordítottam, és futásnak eredtem.

- Laura, kérek várj meg! - ordított utánnam, és hallottam ahogy nyomomba ered. 

Kis idő múlva megálltam egy zebra előtt.
"Szabad jelzést kaptak, átkelhetnek a Greeson Street felől a Bries Park felé..." Újból a futáshoz kellett folyamodnom, már hallottam a mögöttem kocogó Pete hangját.

Hajnali fél három volt, és én Los Angeles utcáin igyekeztem elbújni Pete Wentz elől. Pár nappal ezelőtt, ha valaki ezt mondta volna nekem, ezeket a történéseket, egyenesen az arcába röhögtem volna, pláne, hogy akkor még azt se tudtam mi az a Fall Out Boy. Befutottam a házunk utcájába, és már is a házunkban találtam magam. Felmentem az emeletre, és éppen lefekvéshez készültem, amikor veszekedés hangjai hallatszottak fel. Kicsit később lementem, majd szerencsére csak Petra volt az, akivel pár szót váltva el is köszöntünk egymástól. Már csak pár óra, és újra koptathatjuk az iskolapadot.

1. Fejezet, 2. Rész

1. Fejezet 2. Rész

A koncert napja,még mindig a prológus előtt.

Ma van a koncert napja. Olivia úgy határozott, hogy ma este itt tölti az éjszakát, és nyolckor jön készülődni. Az egész bulinak 10-kor van a megnyitója, a nagy kék szalaggal átkötött vaskaput egyszerre nyitják ki, ahol egészen éjjel háromig lehet bulizni.Vasárnap pedig este 8 órától éjfélig, hiszen már holnap iskola. A hét nagyon hamar eltelt, mint már említettem, a tanároknak nehéz dolguk volt az osztályokkal, mindenki be volt zsongva a hétvége miatt, amit meg is értek. Bár, nem nagyon ismerem a fellépőket, azért az Arctic Monkeys-t szívesen megnézném, szeretem pár számukat. Lecsoszogtam a nappaliba, ahol Petra már nagyban reggelizett.
- Kaja a hűtőben. - szólalt meg két harapás közben.
Belenéztem a hűtőbe, majd úgy döntöttem, készítek palacsintát.
Leültem reggelizni, majd a velem szemben ülő barátnőm arról csacsogott, hogy nem tud választani a Fall Out Boy-os atléta, vagy a szintén a banda logójával ellátott póló között. Nevetve az atléta mellé adtam le a voksom, mondván úgy is ki fog melegedni a sok ugrálásban.
- Igazad van. De megfelelő nadrágom még most sincs. Nincs kedved eljönni vásárolni? - kérdezte mosolyogva
- Menjünk. - viszonoztam mosolyát, és, mivel már én fel voltam öltözve, ezért Petra is két perc alatt magára kapott egy topot és egy nadrágot, így már indulhattunk is.
Felmentünk a városba, majd bementünk egy kevésbé ismert, viszonylag jó árban lévő, jó ruhákkal teli kis butikba. Petra öt perc alatt kiválasztott egy kiló ruhát, én pedig csak egy fekete sortot emeltem le az állványról. Persze Petrának modell alkata van, szinte az összes ruhát megvette, amit kiválasztott. Bár én a sortot nem szívesen vettem volna meg, túl lent volt a csípőmön.
- Ez csípő nadrág, ne gyerekeskedj már, baromi jól áll! - dícsért meg a kasszánál lévő sorban állva Petra.
Nevetve megköszöntem a bókot, és úgy döntöttem, inkább nem kezdek bele a vitába.
Eközben jól elütöttük az időt, így dél körül leültünk egy kis eldugott süteményes bolthoz, ahol elfogyasztottuk az édességet, amit ebédként vettünk.
Kettőkor érkeztünk haza, Petra le rakta a cuccait, nekem pedig megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Olivia mosolygós arca jelent meg.
- Szia! - köszönt, amikor rányomtam a "hívás fogadása" opcióra. Várjátok már az estét? - kérdezte lelkesen.
- Igeeeeen, nagyon! - kiáltott le az emeletről Petra. - Igen, várjuk. - Nevettem.
- Hát jó. - hallottam a vigyort a beszédében. - Akkor nyolckor. - Majd letette a telefont.
 Az a pár óra hamar eltelt, végül én is kiválasztottam a szettem, amit Petra már reggel megtett. A fekete sortomban, és egy piros, kissé átlátszó haspólóban készültem a bulira, piros Converssel, hajamat kiengedve hagyva. Nyolckor megszólalt a csengő.
- Hahóó, engedjetek már be! - Kiáltott barátnőnk.
- Nyitom, nyitom! - szaladtam az ajtó irányába.
Oli köszönés után felhúzott az emeletre, ahol már Petra várt minket. Egy bő másfél óra alatt kész is lettünk. Petra fekete, hátánál kivágott miniruhában, Oli pedig feszülős pólóban, és rövidnadrágban toporgott az ajtó előtt. Éppen a VIP jegyet ellenőrizték harmadjára, nehogy véletlenül itt maradjon. Végül 10 óra körül elindultunk, a koncert pedig 10 óra 20 perckor kezdődik.  A lányok végig csacsogták az utat, én pedig hátul nézelődtem. Rossz megérzéseim voltak. Mintha valami történni akarna ma este. Valami meglepő, és mások számára fura..hm, érdekes. Gyorsan elterelte a gondolatomat az egyre hangosabban dübörgő zene, majd bejutottunk a nyílt arénába, ahol egyeztetve a jegyszedővel elfoglaltuk a helyünket, éppen a színpad mellett, ahol teljes mértékben beláttunk mindent, és mindenkit. Hamarosan elkezdődött a koncert, ahol a mellettem ülő két lány hatalmas visításba kezdtek, ahogy meglátták Patricket, az énekest. A koncert nagyon tetszett, sokkal jobban, mint azok a számok, amiket otthon hallgattam. Lehet, hogy jobb volt a hangulatom, vagy csak nem hallgattam meg a régebbi számokat, amik elég jók. Az egy órás koncert után mindenki kiözönlött, a következő fellépő a Panic! At The Disco lesz, bár őket nem tudom meghallgatni, mert két barátnőmmel már a Backstage folyosóján találtam magam. Éppen kijött egy lány, aki tejes sokkban volt, és nem lehetett róla letörölni a vigyort, telefonját folyamatosan szorítgatta.
- Gyertek be nyugodtan! - Kiáltott Andy.
Petra és Oli összenéztek majd, egy egyszerű mozdulattal előre tuszkoltak, így  beestem az ajtón.
- Öhm..izé..sziasztok. - köszöntem bizonytalanul.
A Fiúk pát percig néztek majd, kitört belőlük a féktelen röhögés.
 Úgy 2 perc múltán abbahagyott a rajtam való szórakozás, és elkezdtük az igazi beszélgetést. A fiúknak nagyon jó humoruk van, lazák, és úgy társalogtak velünk, mint ha ezer éve barátok lennénk. Én ritkán szólaltam meg, hiszen olyan témákról ment a beszélgetés, amibe nem tudtam beleszólni. Aztán, az egyik fiú rám terelte a témát, azthiszem Pete volt az.
- És veled mi újság? - kérdezte lazán.
- Semmi különös. - válaszoltam mosolyogva.
- Te is régóta rajongó vagy? - folytatta a beszélgetést.
- Nem, nem igazán, alig pár napja hallottalak titeket elősször. - válaszoltam.
- És milyen véleményre jutottál? - kérdezte vigyorogva.
- Tetszik, igazán jól játszottok. - néztem elismerően a fiúkra.
A beszélgetés megint más irányba terelődött, majd nem sok idővel később elkezdődött az elbúcsúzás előtti fotózkodás, és a testrészek, füzetek, cetlik aláírása. Elősször Oli, Petra, majd utána én következtem egy közös fotóval, ez után pedig elbúcsúztunk a négy bandatagtól.
- Várjatok! - kiáltott utánnunk Joe és Patrick
- Ha van kedvetek, holnap is fellépünk egy bárban, ha van kedvetek, gyertek el. - mondta Joe, majd Patrick is bólogatott.
- Rendben, ott leszünk. - Vágtam rá, majd a lányok meglepődve néztek rám. Kicsit eltávolodva a backstage-tól, a lányok kérdezősködni kezdtek.
- Szerintem Pat még mindig a leghelyesebb. - Álmodoztak. Szerinted? - kérdezték.
- Én még nem nagyon tudok véleményt mondani. - közöltem nevetve sétálás közben.
- Aha, persze. Na, bökd ki! - erőszakoskodott Petra.
- Pete elég szimpatikus. - emlékeztem vissza.
- Tudtam én! - nevetett kajánul Oli, majd Petra is belekezdett.
Nevetve csóváltam meg a fejem, és már a ház előtt voltunk, így ki kulcsoltam az ajtót, majd egy gyors zuhanyzás után, az ágyam felé vettem az irányt, Petra a saját szobájába, Oli pedig nálam aludt.
 

1. fejezet, 1. rész.

1. Fejezet, 1. Rész.

Avagy, a prológusban említett incidens előtt pár nappal.

Álmosan keltem ki az ágyamból a megszokott időpontban, a megszokott gépies csengőhangra, ami ébresztőként szolgált. Villámgyorsan lezuhanyoztam, majd bevettem pár pirulát, ami segít, hogy ne legyek rosszul a nap folyamán. Kiválasztottam egy fekete térd feletti szoknyát, egy fekete, oldalt kivágott Ramoneses atlétát, majd az idők alatt már el hordott fekete Conversem. A tükörbe nézve eléggé egyszínű lett a mai szettem, ezért úgy gondoltam, feldobom valamivel kicsit a kinézetem, így pár perc múlva már egy laza kócos konytként felfogva a hajam indultam le a lépcsőn. Petra nagyokat szuszogva aludta az igazak álmát, így gondoltam nem ébresztem fel, majd csak beér a harmadik órára. Felkaptam a táskám, és a telefonom, majd úgy döntöttem, el indulok a suliba. Az út közben sikerült reggelit vennem, és még épphogy sikerült elkapnom az utolsó csokis fánkot, így már is jobban indult a hétfői napom. Lassan baktatva érkeztem be az iskola kapuján,  ahol mindenki a hétvégéről beszélt, amit szinte az összes diák vár. Nem csoda, hiszen ez az a hétvége, ahol szinte már egy kisebb fesztivál hangulat alakul ki, 10 bandát, és 10 énekest meghívnak, hogy vegyenek részt ezen az eseményen, és zenéljenek gimnazistáknak, főiskolásoknak. Mindenhol szórólapok szanaszét, várakozás, hogy a diáktanács bejelentse utolsó szünetben, kik lesznek azok a fellépők, akik részt vesznek az idei "különleges hétvégénken." Belépve a terembe automatikusan köszöntem annak a pár osztálytársamnak, aki a teremben volt, általánosságban a többiek még órára is tíz perccel később jönnek be, nemhogy szünetekben is itt legyenek. Igen, ebbe a csoportba tartozom én is. Kisomfordáltam a folyosóra, szememmel Oliviat, a táj-földi cserediákot, aki egyben az egyik legjobb barátnőm is az osztályban, Petra mellett. 

- Szia! - köszönt rám kis akcentussal a hátam mögött álló barátnőm.

Azonnal megfordultam, majd öleléssel üdvözöltem.

Nem sok beszélgetés után úgy döntöttünk be kellene ülnünk órára, ha már kerek 8 percet így is elsunnyogtunk.

- Elnézést a késésért. - mondtam "bocsánatkérően" az angol tanárnőnknek.

- Semmi baj. - olyan "már megszoktam" sóhajjal. - Üljetek le.

Elkezdődtek az órák, és az óra utolsó öt percében Petra is beérkezett, rekordidővel, hiszen én a harmadik órára tippeltem. Bár látszott rajta, hogy eléggé sietett, haja félig vizes volt, arcán még ott voltak a kenyérmorzsák. Halkan kuncogva biccentettem neki, majd ő is leült, egy kis szidást kapva a tanárnőtől. A többi óra viszonylag elég hamar elment, főleg, hogy szinte minden órán a hétvége volt a téma, így nehéz volt a nevelőknek fegyelmet teremteni. 

- Sziasztok Diákok! - Üdvözölte a diákokat a diáktanács vezetője Gemma.

A köszönést az izgatottságtól feszült csend követte.

- Szeretném megosztani veletek az e hétvégén sorra kerülő rendezvényen szereplő bandákat, és énekeseket! - Tehát a tíz banda neve nem más, mint a Bring Me The Horizon, Arctic Monkeys, OneRebublic, Panic At The Disco...

Eközben meguntam a felsorolást, így kicsit elbambultam, majd az utolsó banda nevére eszméltem fel:

- És a 10. banda idén nem más, mint a nagy sikerű Fall Out Boy!

Óriási sikítás roham a hátam mögül, majd Petra és Olivia egyszerre rám ugrottak.

- Úristen, Úristen, Jézusom! - A Fall Out Boy itt lesz! - Kiabálta hisztérikusan ugrálva mindkét barátnőm.

- Lau, muszáj megnézned őket! - Mondta határozottan Petra.

- Igen, kötelező! - helyeselt úgyszintén Olivia is.

- Nem hiszem hogy odaillenék. - mondtam. - Kár hogy a Ramones nem tud jönni. - biggyesztettem le a számat elkeseredetten.

- Nem baj, a FOB majd vigasztal! - kacsintott egyet Petra, én pedig a szlogen hallatán hangosan felröhögtem.

- Hát jó. - Talán megnézem. - mosolyogtam.

A lányok tovább firtatták mennyire jó lesz a koncert, és hogy megpróbálnak mind a hármónknak VIP jegyet szerezni, aztán valami Patricken veszekedtek, utána Petere is rátértek, majd Joera, és Andyra is.Ó, akkor valószínűleg ők a bandatagok. Nem sokkal ezután Olivia felszállt a buszra, mi pedig hazasétáltunk Petrával a közösen használt lakásunkba.

- Holnap mit csinálsz? - jött be kedvesen a szobámba lakótársam, amikor éppen tanulni kezdtem volna.

- Hát, igazából még nem döntöttem el.

- Értem. Nagyon bánnád, ha én holnap este elmennék egy buliba?

- Dehogyis. De várj már...sulinapon? - Nem kellene neked is tanulnod, mint minden normális 17 éves diáklány? - vettem kicsit szarkaztikusra a formát.

- Ajj Lau, olyan ünneprontó vagy, meglátod jó lesz. - Gyere Te is!

- Azt hiszem kihagyom. - mosolyogtam.

- Te tudod. - mondta, majd megölelt, és kiment.

Megvacsoráztam, neki láttam tanulni, de nem nagyon kötött le az algebra, így inkább a banda után nyomoztam. Bekapcsoltam a laptopom, és beírtam a három szóból álló bandanevet. Négy fiú került elém, amit automatikusan előhozott a kereső. Joe Trohman, Patrick Stump, Andy Hurley, és Pete Wentz. Ezek a nevek nem sokat mondanak számomra. Meghallgattam pár számot, és így első hallásra kevésbé, de már a második harmadik számnál megtetszett a hangzásuk. Ez után vettem egy forró fürdőt, majd úgy döntöttem ideje lefeküdnöm.